Szekszárd Bad Bones – Zala Predators Beharangozó

április 17th, 20150 Comments »

Április 12-én kezdődött a szezon a Ragadozóknak, és ezen a héten már folytatódik is, hiszen most vasárnap Szekszárdra látogat a csapat, ahol a Div. II egyik esélyese, a Bad Bones ellen kell megküzdeniük.

 

10408841_788839611209738_3291841209834196781_n

 

A két csapat -hasonlóan a múlt heti ellenfélhez- még sosem találkozott egymással sem nagy pályán, sem Aréna tornán. 2012-ben részt vettünk ugyan a III. Szekszárdi Aréna Kupán, de akkor a sorsolás úgy alakult, hogy elkerültük egymást. Egészen mostanáig.

 

Az ellenfél:
A Bad Bones, ugyan 2008 óta létező gárda, azonban MAFSZ szervezésű bajnokságban csak 2013 óta szerepelnek, nem is akár milyen eredménnyel. Mindkét szezonjukban az elődöntőig jutottak, így nem meglepő, hogy a Divízió II egyik, bajnokságra is esélyes csapatának tekinthetjük őket.

A 2015-ös szezonban egy mérkőzést játszottak, ahol egy, az utolsó pillanatig nyitott mérkőzésen 28-21 arányban legyőzték a Fehérvár Enthronerst.

 

A kilátások:
Tapasztalt edzői stáb, és rutinos játékosok mindkét oldalon. Tehát egy szoros, kemény és fizikális meccs várható. Mindkét együttes 1-0 mérleggel áll, és mivel csak 4 mérkőzés lesz az idei alapszakaszban, ezért az összecsapás győztese szinte biztosan a rájátszásban tudhatja magát. Emiatt biztosan mindkét csapat belead apait-anyait, és mivel papíron nem látszik jelentős különbség az ellenfelek közt, ezért  várhatóan a pillanatnyi forma, és 1-2 momentum fogja eldönteni, hogy melyik csapat szerzi meg a második győzelmét.

 

Az edzőink mondták:
Coach Steven Benefield (vezetőedző): “A Sharks elleni második félidő sikereiből kell tovább építkeznünk. Minden meccs, és minden csapat egy külön kihívás, és nekünk képesnek és késznek kell lennünk erre a megfelelő elkötelezettséggel, fegyelemmel, erőfeszítéssel és keménységgel, hogy meccseket tudjunk nyerni. Szerdán egy nagyon eredményes edzést tudtunk tartani, ahol az első meccs alapján tapasztalt hiányosságokon dolgoztunk. Nagyon jó érzéseim vannak a csapat mentális felkészültségével kapcsolatosan.
A Bad Bones sokkal tapasztaltabb, mint az előző ellenfelünk. És mi megyünk Ő házukba megyünk, ezek miatt egy nagyon kemény harcot várok. Ha együtt tudunk működni, mint Csapat, és kontrollálni tudjuk az érzelmeinket úgy gondolom rendben leszünk. Megpróbáljuk bevenni az ellenfél területét, és megszerezni a Győzelmet.”

Coach Böröndi Krisztián (védőkoordinátor): “Az előző meccsünk megmutatta számomra, hogy remek védő játékosaink vannak, akik tudnak csapatként együtt dolgozni -és így meccseket nyerni- aminek örülök, hiszen ez a feladatunk az idei szezonban. Meg kell kaparintanunk a momentumokat, és biztosítani emellett a játékosoknak a folyamatos fejlődési lehetőséget, hogy a rájátszásban is sikeresek lehessünk. A következő ellenfelünk sokkal tapasztaltabb, fizikálisabb és szervezettebb, így biztosak lehetünk benne, hogy a játékosaimnak jobb munkát kell végezniük mind a szerelések, mind az olvasások, és a kommunikáció terén is, hogy végig versenyben lehessünk, és a végén mi legyünk a győztesek. Most jön el az ideje, hogy a Védelmünk megalapozza a hírnevét.
Az ellenfél új vezetőedzője (Sződy Ferenc) egy ismert és elismert védekező szakember, én azonban azt várom a mieinktől, hogy csapatként lépjenek a pályára és jobban teljesítsenek, mint az ellenfél védői, így teremtve meg a Támadósornak az lehetőségeket a pontszerzésekre. Opportunistának, fizikálisnak, és fegyelmezettnek kell lennünk, hogy behúzhassuk a “W”-t!”

 

Helyszín: 7100 Szekszárd, Városi Atlétikai Centrum (Sport utca)
Kezdőrúgás: 2015.04.19.       15:00
További információk: LINK

« Zala Predators – Győr Sharks 2 Összefoglaló
Szekszárd Bad Bones – Zala Predators Összefoglaló »

A cikk ebben a kategóriában szerepel:

ZP Blog

A szerzőről: AbertZ

» írt 21 cikket

Edzések

Szerán 18:00-kor

Szombaton 14:00-kor

A Zala Plaza mögötti műfüves pályán

Következő mérkőzés:

2015 április 12:
vs. Győr Sharks 2

2015. április 19:
@ Szekszárd BadBones

2015. május 10:
@ Fehérvár Enthroners

2015. május 23:
vs. Dabas Sparks

2015. június 20:
vs. Fehérvár Enthroners
(Wild card)

2015. június 28:
@ Debrecen Gladiators
(Elődöntő)

ESA Divízió II.

Szponzoraink