Haladás Crushers – Zala Predators beharangozó

április 17th, 20130 Comments »

Mindent eldöntő találkozó, tét a playoff

Erre kerül sor vasárnap délután a szombathelyi SZSE pályán. De a helyzet ennél némileg összetettebb.

De előbb nézzük a két csapat közös történetét.

Négy évvel ezelőtt ugyanezen a pályán került sor az első találkozóra (először és utoljára akkor játszottak egymás ellen bajnokit) mely18-0 arányban zalai győzelemmel zárult, az akkor még Fighters néven szereplő együttes ellen. Legközelebb 2010 nyarán volt szerencséjük egymáshoz, előbb egy scrimmage, majd egy barátságos mérkőzés (C-ZP: 0-14) keretében a vasiak otthonában, melyek szintén a Ragadozók javára dőltek el. Míg ugyanezen ősszel az AFA kupán Zalaegerszegen aztán revansot vettek a „Zúzók” (ZP-C 6-14) , ehhez akkor azonban nagyban hozzájárultak a Győr Sharksból importált játékosok; akiktől mára bizonyára sokat tanulhattak.

 

A helyszín tehát nem változott, a játékoskeret viszont annál inkább. Ez persze – mondhatnánk – természetes, ugyanakkor mégis akad kuriózum. Két rendkívül tapasztalt játékossal erősödött ugyanis év elején a vasi alakulat, akik hosszú éveken keresztül a Ragadozók keretét erősítették. Farkas Gábor defensive back poszton, valamint Varga Tamás mint quarterback és defensive back egyaránt 5 szezonon át voltak a ZP tagjai. Utóbbi – nem kis meglepetésre – ezúttal kezdő irányítóként néz majd szembe egykori csapattársaival.

Ami pedig az összetett helyzetet illeti? Amennyiben a Zala Predators behúzza ezt a meccset, minden kétséget kizáróan csatlakozik a Rebels mellé a rájátszásba.

Azonban az ellenfél esetében ez nem ennyire egyértelmű, hiszen számukra egy „szimpla” győzelem önmagában még kevés lesz a továbbjutáshoz. Nekik még a Gringos-Mustangs összecsapás miatt is főhet a fejük. Hármas körbeverés esetén ugyanis (Predators/Mustangs/Crushers) a pontarány lesz mérvadó.

Az biztos, hogy a két héttel ezelőtti budapesti fiaskó után a zalaiak győzelemre készülnek, nincs is más választásuk. A Crushers pedig igyekszik majd bebizonyítani, hogy győriek nélkül is helytállnak.

Mindezek tekintetében tehát az átlagosnál is izgalmasabb találkozó ígérkezik, mely a kiírástól eltérően 14:00 órakor kezdődik.

Litresits Tímea

« “Az egyiknek sikerül, a másiknak nem…”
Hazai győzelem az alapszakasz végén »

A cikk ebben a kategóriában szerepel:

ZP Blog

A szerzőről: Pred

» írt 8 cikket

Edzések

Szerán 18:00-kor

Szombaton 14:00-kor

A Zala Plaza mögötti műfüves pályán

Következő mérkőzés:

2015 április 12:
vs. Győr Sharks 2

2015. április 19:
@ Szekszárd BadBones

2015. május 10:
@ Fehérvár Enthroners

2015. május 23:
vs. Dabas Sparks

2015. június 20:
vs. Fehérvár Enthroners
(Wild card)

2015. június 28:
@ Debrecen Gladiators
(Elődöntő)

ESA Divízió II.

Szponzoraink